Az egyik elmeséli a másiknak, a titokzatos lánc egyre hosszabb lesz, és az, amiről az író azt hitte, hogy magányos munka, egyszer csak átalakul: híd lesz belőle, csónak, amelynek segítségével a lelkek közlekednek és kapcsolatba kerülnek egymással.
Paulo Coelho
Két gyöngyszem...Szabó Lőrinctől
2011. január 25. 21:23
Az egyik elmeséli a másiknak, a titokzatos lánc egyre hosszabb lesz, és az, amiről az író azt hitte, hogy magányos munka, egyszer csak átalakul: híd lesz belőle, csónak, amelynek segítségével a lelkek közlekednek és kapcsolatba kerülnek egymással.
Paulo Coelho
Két, talán kevéssé ismert és népszerű Szabó Lőrinc vers, szerény elemzéssel...ami tulajdonképpen felesleges, mert önmagukért beszélnek...
SZABÓ LŐRINC: ÉS MIKOR ÚJRA MEGCSÓKOLTALAK
És mikor újra megcsókoltalak,
szólni se bírtál... Halkan nyöszörögtél,
mint szenvedő állat: mély zsibbadás
zsongott feszülő izmainkban és
a szerelemtől szavunk elapadt.
Elapadt, elakadt, - óh szenvedő
szegény kis állatom, mily védtelen
néztél föl rám! mily édes és beszédes
volt néma mosolyod s mily biztató
ez az egész szótlan odaadás!
Ma is előttem állsz: élő aranyból
s virágból szőtt remegő gyermekangyal,
ki rémülten és mégis bizakodva
bújtál hozzám, mikor égő kezem
s ajkam simogató hulláma melled
bimbóiban gyönyörré merevült.
Sok mindent hozzá fűzni, mellé fűzni ehhez nem lehet. Ahogy olvasom a verset - és ezzel más is csak így lehet - az egymást követő, szokatlan ám beszédes szókapcsolatokat, azonnal rájövök, hogy a valóságban pontosan minden ugyanígy történik.
"- óh szenvedő szegény kis állatom,"........ "ki rémülten és mégis bizakodva bújtál hozzám"
aki volt már igazán, szenvedélyesen szerelmes az pontosan tudja, hogy a teljes odaadás egy gondolkodás nélküli, a puszta gyönyörlét mezsgyéjén egymásba kavarodott állapot, két kis állat jelképes küzdelme és feloldódása a gyönyörben...
Szabó Lőrinc: Robbanások
Hasonlattá vált minden, amikor,
repeső hit s vágy, bűnöm, szégyenem
győzve megnyíltál, s szökőkút-szívem
számból a szádba ömlött, majd, komor
csöndben, mint aki halált ostromol
s életet akar, tűz-vér-részegen
kapuidat keresve hirtelen
érezte, hogy már befelé hatol,
szíved felé, oly hús-barlangon át,
melynek selymét csak jelezte a szád,
őrjítő selymét, selyemcsók-falát:
gondolatunk még egymásért kiáltott-
és robbanások, némák, óriások
rázták, keverték bennünk a világot.
Ez a vers észrevétlenül köti össze, mossa egymásba a lélek, a szív és a test szerelmét.
repeső hit és vágy, - még csak a lélek...
szökőkút-szívem számból a szádba ... ez már a test jelenléte, a csók mindenható, mindent megindító jelentősége, az átmenet...
már befelé hatol,
szíved felé, oly hús-barlangon át,
melynek selymét csak jelezte a szád,....a végtelen szenvedély és vágy utat tör a test gyönyöre felé
gondolatunk még egymásért kiáltott - itt még gyámoltalanul fel-felvillan a tudat..
és robbanások, némák, óriások
rázták, keverték bennünk a világot. - ez maga az extázis a csúcs, a végső pillanat, két sorban
Ez naaaggyon duurva ...mondaná egy mai kamasz, nagy jelentőséggel.
Én csak azt mondom ez maga a szerelem és maga a költészet együtt, de nagyon kifejezően.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése