Paul Verlaine...az egyik nagy kedvenc
2011. január 24. 13:22
Az egyik elmeséli a másiknak, a titokzatos lánc egyre hosszabb lesz, és az, amiről az író azt hitte, hogy magányos munka, egyszer csak átalakul: híd lesz belőle, csónak, amelynek segítségével a lelkek közlekednek és kapcsolatba kerülnek egymással.
Paulo Coelho
Egy verses beszélgetés után nem tudom megállni, hogy ne írjak én is arról a költőről, akinek csodálatos versével, az Őszi chanson-nal,- Tóth Árpád még csodálatosabb fordításában - kezdődött a beszélgetés.
Ősz húrja zsong,
Jajong, busong
A tájon,
S ont monoton
Bút konokon
És fájón.
S én csüggeteg,
Halvány beteg,
Mig éjfél
Kong, csak sirok,
S elém a sok
Tűnt kéj kél
Ó, múlni már,
Ősz! hullni már
Eresszél!
Mint holt avart,
Mit felkavart
A rossz szél...
Paul Verlaine (1844-1896)a francia szimbolizmus nagy költője. Művészi – bűvészi varázslatos verselése, játszi könnyedsége, lírájának zeneisége teszik utolérhetetlenné. Színes témavilága a himnusztól a zsoltáron át a pornográfiáig terjed.
A legtöbbet mondanak róla a jelzők, amiket innen onnan szedtem össze: "a legdekadensebb dekadens", Mallarme költőkirálynak nevezi, fiatalon ellenállhatatlan géniusznak, ugyanakkor pimasz kölyöknek is jellemezték, korának legtalányosabb egyéniségének tartották, idős korára a “szent bohém” (elhanyagolt külseje, hosszú loboncos haja, piszkos ruházata miatt) jelzőt kapta. Nagy hatással volt nem csak francia kortársaira, de többek között Adyra és Babitsra is.
Anatole France „Vörös liliom" című híres regényében róla mintázza meg Choulette, a félbolond lángelme, a vallásos áhítat és a züllöttség mélyeiben tévelygő, tisztaságért rajongó felettébb piszkos költő figuráját.
Igen, pont ilyen volt pillanatok alatt tudott a fennkölt szárnyalásból a legmélyebb pokol bugyraiba ereszkedni. Templomlépcsőkön térdelve és kurtizánok ágyaiban egyaránt írt verseket a hirtelen támadó ihlet pillanataiban.
Nagyon fontos volt számára a szerelem, a vágy, az erotika. A legtisztább lelki szerelemtől a pornográfiáig ismert mindent, amit a szerelemről csak tudni lehet.
Imádta a nőket, pontosabban minden létező nőre vágyott akihez csak közel kerülhetett. Ezért is ment tönkre szenvedélyes, szép szerelemmel induló házassága is. Elhagyta családját.
Volt egy időszak az életében, mikor a bűnös szenvedély is megkísértette, az ifjú Baudelaire iránt lobbant külülönös szerelemre. Egy kettejük között kitört verekedés miatt még börtönbe is került. A rabság nem törte meg, csak írt és írt, ontotta a verseket.
Az én egyik kedvenc versem tőle, én ugyan Nők címmel ismerem:
Paul Verlaine: Nyitány
(Szabó Lőrinc fordítása)
Combotok s farotok szent börtönébe vágyom,
Lányok, kikben örök temploma él a Kéjnek,
hogy veletek vigan hancurozva az ágyon
csak testetek sötét nyilásaiban éljek!
Szeretem lábatok, mely szeretõk után
s szeretõk oldalán szerelmesen tipeg,
s csak szeretõ köré fonódik vad-buján,
ha már a férfi-test kifárad és liheg;
a talp hüs bársonyán suhanva, s az öt ujjon,
miket langy bágyadás ölel s kéjvágy acéloz,
csókom a friss bokák havát kóstolva ujjong:
szebb s szentebb lábakon nem járt se Szent, se Hérosz!
Szeretem szájatok: fölizzó bíbora
fûti az ajk s a fog s a nyelv játékait,
mikor mardosni kész inyetek bõ bora
részeg vággyal elönt s tüzével elvakit.
Szeretem kebletek iker halmát s a völgyet,
hol férfi-agyaram, kedvére kóborolván,
lejtõre száll le, majd ujból fölfele törtet,
mint dühös vadkan a Parnasszus s Pindus ormán.
Szeretem karotok s a márványkikötõt,
mely húsa izgató ivén elõmbe nyil:
fehér mint farotok s szilaj csatánk elõtt
bibortüzü bilincs s utána enyhe sir.
Szeretem kezetek mely csalogatva kúszik
felém, s ujjatok: õk izgatják elaggot
tagom és mikor a helyes utról lecsúszik,
óva igazitják vissza a tömzsi makkot.
De mindez semmi, mert combjaitok közül
elõmosolyog a Fõ-Fõ-Üdv, melyet ha lát,
izlel, szagol s tapint: hivetek üdvözül
és kész betörni a Gyönyörök ajtaját!
Combotok s farotok szent börtönébe vágyom,
Lányok, kikben örök temploma él a Kéjnek,
hogy veletek vigan hancurozva az ágyon
csak testetek sötét nyilásaiban éljek!
Azért szeretem ezt a verset, mert hajszálpontosan kifejezi azt a megmagyarázhatatlan vágyat, amit a férfiak olykor minden nő iránt éreznek, amit a szerelmes, a férfit csak maguknak kisajátítani akaró nők nehezen értenek.
A versnek számomra van még egy külön személyes értéke is. Ez a vers az apai örökségem.
Egyszer még huszonéves koromban szüleimnél voltam vendégségben. A vasárnapi ebéd utáni ejtőzést én a könyvespolc előtt üldögélve töltöttem és verseket olvasgattam. Az egyik kötetben találtam egy papírlapot, egy fakult kék színű lapocskát, talán egy jegyzettömb utolsó, takaró lapja lehetett. A lapon ott állt ez vers, ceruzával, édesapám keze írásával. Fiatalon vethette papírra, mert még nagyon szép az írása. Én akkor azt a lapot eltettem. Ma értékes kincsként őrzöm. Nincs a családtól, a gyerekkoromból ezen kívül szinte semmi emlékem, legfeljebb, amiket a szívemben őrzök.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése